Fájt. Olyan érzésem volt, mintha valaki minden egyes másodpercben beleütne erőből a mellkasomba. Ha ez a fájdalom továbbra is fokozódik, teljesen elhagyom magamat és nem küzdök az ellen, hogy enyhítsem ezt. Tomra gondoltam minden percben. Lejátszottam újra és újra a jelenetet, de nem tudtam megérteni a részleteket. Mit kerestem én ott? Mit keresett ő ott? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? És a legfontosabb kérdés: mikor fog elmúlni ez a kín?
            Feladtam a küzdelmet. Ennyi volt, Claire Smith elbukott, Miranda Müller győztesen keveredett ki a csatából. Már nem lényeges küzdeni, majd valami lesz. Biztosan jobb lesz!
            Annyi mindent felkavart ez a személy. A rég eltemetett emlékek újra előjöttek és leperegtek előttem. Az első találkozásunkkor, amikor megláttam teljesen elolvadtam a mosolyától. A ’hivatalos’ randinkon leöntöttem vörös borral és elmentünk hozzá, hogy kimossam a felsőjét. Akkor csókolt meg először. Még mindig érzem, ahogy forró ujjaival kisimít egy tincset az arcomból. Ahogy édesen belesuttogja a fülembe a nevemet és megharapja a nyakamat. Szerelem volt első látásra. De a jó életnek is egyszer véget vet valami. Vagy valaki. Az első veszekedésünk nem volt valami leányálom. Tom poharat tört én pedig pár tányér életét vettem el. Tíz percig nem beszéltünk. Azt hittem életem leghosszabb tíz perce lesz az.
            Most persze visszasírom azt a tíz percet. Jó lenne, ha visszamehetnék az időbe és megváltoztatnák mindent. Az esküvő helyett elmenekülnék, vele egy szigetre ahol csak mi ketten lennénk. Meghallgatnám, és nem féltékenykednék. Ó, egek! Mennyire más lenne…
            De mi lett volna, ha akkor nem ismerem meg? Könnyebb lenne? Vagy mi van akkor, ha a felesége lennék? Romokban heverne a házasságunk? Talán lenne egy gyerekünk és csak miatta élnénk együtt. Lehet, lenne egy szeretője. Mi van, ha nekem is? Mi lett volna, ha…
            Mégsem átkozom a percet, amikor megismertem. Inkább áldom! Izgalmas életem volt mellette. Mindig kitalált valamit, ami miatt nem mentünk el esküvőkre, vagy partikra. Sosem fogom elfelejteni milyen óvodás feje volt, amikor felkelt.

            Heidi azt mondta, nem kell bemennem, dolgozni. Motyogott valamit arról, hogy Lauren majd beugrik hozzám és mond valamit, de nem nagyon tudtam rá figyelni.
     - Biztosan nem probléma, ha kiveszek egy hetet? – kérdeztem aggódva.
     - Ilyet ne kérdezz – lelki szemeim előtt láttam, hogy legyint egyet miközben körbeforgatta a szemeit.
     - De nem szeretnélek hülye helyzetbe hozni. Nem vagyok rokkant…
     - Nem vitatkozom! Jövő héten találkozunk! Puszillak!  - sürgetett elköszönésével. – JA! És helyettem is érezd jól magadat!
     - Tessék? – értetlenül hallgattam a telefon búgását majd letettem a mobilomat. Mire célzott Heidi? Nem ez a hét lesz a Paradicsom!
            Egész nap az ágyban fogok heverészni és vígjátékokat nézek. Majd este rendelek egy pizzát, szépen megvacsorázom aztán a kedvenc sorozatom után elalszom. A terv készen áll.  
     - CLAIRE! - az ideges női hang tulajdonosa vadul ütötte a lakásom ajtaját. Ki ez az őrült? Na vajon ki?!
     - Normális vagy? – kérdeztem a barátnőmet miután kinyitottam a bejárati ajtót. A fején egy furcsa sapka díszelgett. –Hová mész? Karneválra?
     - Majdnem – mondta és szinte félresöpört az ajtóból. – Pakolj, indulunk! – mutatott az órájára.
     - He?
     - Irány Barcelona, baby!
     - Lauren, te most viccelsz? Mi a francért mennék én Spanyolországba?

     - Napozni, kikapcsolódni… koktélozni! És férjet keríteni, NEKEM! – mosolygott ártatlanul. – Nem volt fura, hogy Heidi egy hetet adott?
     - Hát az volt – mondtam -, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért.
     - Na, kellemes csalódás – vihorászott idegesen. – Segítsek bepakolni?
     - Nem megyek – rántottam meg a vállaimat és visszasomfordáltam a hálószobába. Lauren felsóhajtott majd –szokás szerint- kiakadt.
     - Mi az, hogy nem jössz? Igen is eljössz velem Spanyolországba! Megvettem a jegyeket, lefoglaltam a hotelt és felvásároltam a fél plázát! Ha most benyögöd Claire Smith, hogy nem jössz el velem SOHA érted? SOHA nem beszélek veled!
     - De Lauren, nem kellett volna… most nincs kedvem szórakozni.
     - Majd lesz! – vágta rá és kinyitotta a ruhás szekrényemet. – Bepakolok ruhát, te addig szedd össze a fürdőszobából a cuccaidat! Napszemüveg kötelező!
            Kedvtelenül pakoltam be a bőröndömbe. Évek óta nem utaztam már el sehova. Spanyolországba életemben nem jártam még, így félem ettől az egész Barcelona témától. Viszont azt nagyra értékeltem, hogy Lauren bevállalta, hogy egy depressziós nővel kiutazik az örök vidámság országába. Jó barát, meg kell hagyni.

*

            Tom Kaulitz idegesen járkált fel s alá a hatalmas nappaliban. Várta a nőt, aki tönkretette az életét. Percek kérdése és vége ennek az egésznek, s talán Claire visszafogadja.
     - Megjötteeeem! – Miranda boldogan sikított miközben bevágta a bejárati ajtót. – Kicsim, itt vagy?
     - A nappaliban – válaszolt a férfi kimérten. Másodperceken belül ott termett mellette a nő mosolyogva.
     - Annyira örülök, hogy itthon vagy! Mondanom kell valamit!
     - Nekem is – Tom összehúzta sötét szemöldökét.
     - Mond először te! – ajánlotta fel a nő és leült az ülő garnitúrára.
     - Hát jó – bólintott Tom. – Szánalmas volt, amit tettél. Csalódtam benned és most jöttem rá, hogy nekünk ez nem megy. Bocsánat Miranda, de szakítanunk kell. Felbontom az eljegyzésünket is…
     - Mi? – A nő elfehéredett. Köpni, nyelni nem tudott Tom kijelentésén. Azonban ha füstbe megy az A terv, mindig ott van a B! – El akarsz hagyni?
     - Igen. Nem tudok egy hazug nővel élni.
     - Aha. És egy terhes nővel?