Miranda Müller állt velem szemben. Ő volt az, aki gimis koromban mindig utána koslatott, mert a többi lány kiközösítette a hazugságai és a nagyképűsége miatt. A legjobb barátnőjének tartott pedig én már akkor sem szerettem. Azonban amikor kitálalt a sajtónak, hogy együtt vagyok Tommal eljátszotta a bizalmamat.
      - Hű! - mértem végig. – Jól megváltoztál! – Egy fekete farmernadrágot és egy szintén sötét színű bőrdzsekit viselt. Lábán egy tizenöt centi méteres magas sarkú lehetett. Teljesen megszépült.
      - Te is! – nevetgélt. – Picit… meghíztál! De nagyon aranyos vagy így is! – Na, szép! Az egyik azt mondja fogytam, a másik, hogy felszedtem pár kilót. Köszönöm Miranda, de te sem vagy épp 50 kiló!
      - Levették a fogszabályzódat? – vágtam vissza peckesen.
      - Igen, végre! – elővillantotta hófehér szabályos fogsorát és azt mutogatva nevetgélt tovább. – És mi újság veled? Hogy megy a sorod itt? Ez a munkahelyed?
      - Éldegélek – válaszoltam tömören. – Igen, itt dolgozom.
      - Értem! Figyelj, nem lenne kedved átugrani hozzánk beszélgetni? Olyan jó lenne, ha egy régi baráttal is tudnák csevegni!
      - Hát, én nem is tudom – próbáltam visszautasítani, mert nem volt kedvem jó pofizni a lánnyal.
      - Na! Claire! Gyere át… olyan rég dumáltunk – könyörgött. Hát jó. Egy estétől biztosan nem lesz semmi bajom. Legalább leakad rólam és nem fog többet könyörögni, hogy menjek át. Vagyis ezt csak remélem!
      - Na, jó – egyeztem bele. A lány vidáman felkacagott.
      - Ezaz! – tapsikolt. – Hozhatod a barátodat is.
      - A… mimet? – lepődtem meg kijelentésén. Ez meg miről zagyvál itt?
      - Hát nem ő volt az, aki az előbb elment? – pillantott rám ártatlanul. Elmosolyodtam majd pironkodva válaszoltam.
      - Joshua? Ja, nem! Vagyis… alakul – rántottam meg a vállamat miközben a pulton lévő láthatatlan koszt töröltem le.
      - Ó, azt hittem! Bocsi – vigyorgott. – Jaj, Claire mennem kell! Leírom, hogy hol lakom– elvett tőlem a tollamat és egy szalvétára felfirkantotta a címet.
      - Hányra menjek?
      - Mondjuk… hétre! Akkorra már a vőlegényem is hazaér.
      - Rendben – bólintottam s a zsebembe csúsztattam a szalvétát.
      - Ne késs! – vigyorgott és felvette a szemüvegét. – Majd máskor bejövök kávézni, mert elkésem! Puszi!
      - Szia – köszöntem el. Pár percig néztem, ahogy kimegy és beül egy méregdrága Audiba aztán elhajtott. 
                Már csak fél órám volt vissza a műszakom végéig, de alig voltak a kávézóban. Heidi időközben befutott én pedig beszámoltam neki mindenről. Joshuától egészen Mirandáig. 
      - És elmész? – kérdezte a barátnőm miközben beleöntötte a pohárba a hideg kakaót. Épp a jeges kakaó receptjét finomította.
      - El – mondtam majd felírtam pár dolgot, ami kifogyóban van. – Egy estétől szerintem semmi bajom nem lesz.
      - De lehet, megfertőz a cuki dumáival – aggódva nézett fel rám. Elmosolyodtam.
      - Ha a barátaimról van szó, akkor senki véleményére nem adok. De ezt Heidi barátnőm is tudja – nyújtottam ki a nyelvemet.
      - Tudom, bizony! – örülgetett a válaszomnak. – Kész! – jelentette be majd elém tolta a hatalmas pohárban lévő ínycsiklandó jeges csodát. Beletett egy fekete szívószálat és izgatottan sandított felém. Bátran belekortyoltam az italba, ami abban a percben elnyerte a tetszésemet, amikor még csak pár csepp ízét éreztem.
      - Ez a legjobb!
      - Jeges kakaó Heidi Brauntól! –büszkén kihúzta magát majd az egyik épp belépő vendég felé nézett. – Lauren!- vidáman üdvözölte a másik barátnőnket. A szőke lány hatalmas léptekkel sietett felénk.
      - Jó napot mindenkinek – mosolygott kedvesen és leült az egyik székre velünk szembe. – Helyzet? Claire, mit iszol?
      - Ez kérlek szépen – szólalt meg előttem a barna hajú. – Jeges kakaó egyenesen a mestertől, aki itt áll veled szemben!
      - Nagyon finom!
      - Én is, én is! – Lauren bevetette a nagy boci szemeit, aminek Heidi sem és én sem tudok ellenállni. A barátnőnk beadva a derekát nekiállt egy újabb adagnak.
      - Szakítottam Victorral – mondta kis idő után Heidi. A szemöldököm a magasba emelkedett és csodálkozva pislogtam a kakaót keverő lányra. – És mielőtt kérdések hadát zúdítanátok a nyakamba elmondom: megcsalt.
      - Kivel?- kérdezte automatikusan Lauren.
      - Mikor?
      - Hol?
      - Miért?
      - Ettől féltem – somolygott. Felsóhajtott majd beleöntötte a kakaót a pohárba. - Egy lánnyal az egyik buliba. Azt hiszem két hete és fent nála. Azt, hogy miért nem tudom… biztos megunt!
      - Ugyan már – ellenkezett Lauren. – Téged? Azért csinálta, mert egy érzéketlen tuskó!
      - Ilyenek ezek a pasik – mondtam halkan. Az vendéglő falán lógó órát néztem. – Nem ülünk be egy mozira?
      - Én maradok – mondta azonnal Heidi. – Nincs kedvem hozzá, és még úgy is rendelést kell leadnom.
      - Én szabad vagyok! –jelentkezett a szőke nő miután elvette a kakaóját. Megdicsérte a barátnőnk munkáját aztán én hátramentem átöltözni. Levettem a pincér ruhát és felkaptam a farmeromat az egyik kék pólóval és a bőrkabátommal. Felhúztam a lábamra a kényelmes tornacipőmet majd felkaptam a táskámat és siettem ki Laurenhez.
                A mozi után épp annyi időm volt, hogy hazasurranjak, átvegyem a pólómat egy zöld kockás ingre meg egy bokacsizmára és már siettem is a megadott címre. Hamburg egyik elit negyedében lakott Miranda. Vagyis inkább gondolom a gazdag pasija, aki nem az eszéért szereti. Sosem bírtam az ilyen nőket, akik csak azért vannak együtt a férfivel, mert az gazdag és mindent meg kapnak tőle. Szánalmas az ilyen!
                Hamar megtaláltam a címet: egy hatalmas nagy lakótorony hetedik emelete. Leálltam a kocsimmal a mélygarázsba majd felmentem a hetedikre. Gyönyörű szép házban élt,úgy látszik igazam volt a pasi anyagi helyzetével kapcsolatosan. Itt aztán én is el tudnék élni!
      - Ó, szia! – Csengettem majd perceken belül Miranda üdvözölt immár kitárt ajtókkal.
      - Szia, Miranda! – köszöntem neki, aki átölelt majd beinvitált.
      - Ne haragudj, de a vőlegényem késik. Azt mondta hamarosan ideér – mentegetőzött.
      - Semmi gond! Csodálatos ez a lakás – mondtam mire a lány büszkén felemelte a fejét.
      - Igazából a páromé, nekem egy kisebb lakásom van, de a város másik végében, ezért ide költöztem!
      - Értem – bólintottam miközben gyönyörködtem a finom berendezésen. Mindenhol csupa luxuscikk. Plazma tévé, bőrgarnitúra, gitár és egy hatalmas nagy zongora a nappali közepén.
      - Gyere, ülj le – intett az egyik fotel felé. Odasétáltam majd kényelmesen elhelyezkedtem abba. – Na és kiheverted már az esküvőt? – kérdezte csendesebben, szokatlanul érzékenyen.
      - Hát – sóhajtottam. – Ami azt illeti… igen. Még mindig elkap a sírás ugyan, hogyha Tomra gondolok, de már nem vagyok depressziós.
      - Depressziód volt? – lepődött meg.
      - Igen, körülbelül fél évig. Nehéz volt megemészteni ezt a dolgot. Tudod… ha nagyon ragaszkodsz, kötődsz egy emberhez és az elhagy mély nyomot hagy itt – mutattam a szívemre.
      - Teljesen egyetértek veled – bólintott együtt érzően. – Nem is tudnám, mi lenne, ha az én vőlegényem is elhagyna… biztosan öngyilkos lennék!
      - Ha szeret biztosan nem hagy el – kacsintottam. – Jól meg vagytok?
      - Igen, nagyon szeretjük egymást! – álmodozva nézett el mellettem. – Két éve vagyunk együtt, de olyan mintha már egészen régóta ismerném… - mondta titokzatosan.
      - Ennek örülök – mondtam boldogan. Valahogy felvidított az, hogy Miranda boldog és ennyire szereti a barátját. Olyan jó látni, hogy mások legalább boldogok.
      - Baba! – szól egy hang az ajtó felől. Pont háttal ültem így nem láttam, hogy ki az. Biztosan a vőlegénye!
      - Itt vagyunk – szólt mosolyogva Miranda. A mosoly mögött valami gonoszságot is éreztem, de nem tudtam hova tenni. A fekete hajú nő felállt majd elindult a közben közeledő alak felé. Pont háttal ültem az ajtónak így nem láttam ki az.
      - Ó, jó estét! – köszön a férfi. Mosolyogva fordultam meg és már nyitottam volna köszönésre a számat, amikor szembesültem azzal, hogy ki áll velem szemben. Lefagyva meredtem a férfire, aki szint úgy meglepődött.
      - Claire Smith – cinikusan elmosolyodott Miranda. – Bemutatom a vőlegényemet, Tom Kaulitz-ot!